Gyertyamágia esetén ki kell zárni minden zavaró körülményt, ami elvonhatja a figyelmet a koncentrálástól. Helyezkedjen el kényelmesen, nézzen bele a lángba, és próbálja maga elé képzelni minél színesebb képként azt, amit szeretne elérni.
Ha új lakást szeretne, akkor képzelje el a környéket, ahol majd a ház áll, a házat, amiben a lakás van, a lakást a szobáival, berendezésével, még az ablakpárkányon sorakozó növényeket is vegye sorra. A láng ugyanis a gondolat erejét nagyítja fel, s azt váltja majd valóra.
Ha hosszabb betegségből szeretne meggyógyulni, vagy teljesen kimerült, és szeretne új energiával feltöltődni, akkor gyújtson meg egy piros gyertyát, nézze a lángot, és képzelje el, hogy a gyertyafény szép lassan körülöleli, a melege új energiával tölti fel, minden sejtje megújul, a fáradtság teljesen elhamvad.
Richard Webster azt tanácsolja, hogy senki ne akarjon gyors eredményt elérni. Legtöbbször türelemre és kitartásra van szükség, hogy a kívánság valóra váljon. Ugyanis a vágy először a tudatos elmében fogalmazódik meg, majd a szükséges mágikus rítus aktivizálja a tudatalattit, és kiküldi a vágyakat az univerzumba. Nagyon fontos, hogy a kívánság sose sértse mások érdekeit, ne tartalmazzon negatív elemeket. (Ha egy jól fizető állást szeretne, ne arra koncentráljon, hogy aki most épp betölti azt a helyet, az legyen beteg, vagy rúgják ki, hogy végre átadhassa önnek. Kérje azt, hogy az illető az egyéniségéhez, tehetségéhez jobban illő másik állást kapjon.) Ha teljes odaadással, átéléssel végzi a szertartást, és hisz is a mágia erejében, akkor a kívánság valóra válik.
Manapság már egészen konkrét, hétköznapi célok elérése során is segítségül hívjuk a tűz, a gyertyaláng univerzális erejét. Az ősi mágiák mellett - mint például a szerelmi kötés - ma már a fogyásmágia is elterjedt gyakorlat. Erre a fajta mágiára sem kell ferde szemmel tekintenünk, ez sem a mágia öncélú és felszínes kifacsarása. Ennek is az a célja, hogy az ember - harmóniában az univerzum energiáival - elérje célját, rátaláljon a saját útjára.
Gyertyamágiánál alapszabály, hogy a lángot elfújni nem szabad. Vagy teljesen leég, és magától elalszik, vagy gyertya-koppantóval kell kioltani. Elfújni csak abban az esetben szabad a lángot, ha az a cél, hogy a gondolatunk "elszálljon" az éteren át egy másik személyhez. Mint például szerelmi kötés esetében.